Piar Tour 2017. őszi kirándulás | Magyar Piarista Diákszövetség

Piar Tour 2017. őszi kirándulás

Év: 
2017
Helyszín: 
Erdély

A Piartour ebben az évben is megszervezte immár sokadik, hagyományos Erdélyjáró túráját. 41 lelkes – s köztük örömünkre több első résztvevő – indult útnak a Szent László oltalmába ajánlott útra, amely Wass Albert vidékére, a Mezőségbe vitt el minket. Nemrég “visszaöröklött” és felújításra váró kastélyokat, festett és kazettás templomokat fűztünk egy csokorba a Nyárád és a Küküllő völgyében, s belefért a hagyományos erdélyi vendéglátás testi-lelki kincseinek megtapasztalása is. Néhány fényképpel elevenítjük meg a mindig megrendítő, magyarságunkban erősítő élményeinket.

Az indulás utáni percek
A frissen felújított nagyváradi vár
A Gernyeszegen, a Teleki-kastélyban született Bethlen István emlékművét megkoszorúztuk
Gernyeszegen a Grassalkovich-stílusú Teleki-kastély bejáratánál a jelenlegi tulajdonos, gróf Teleki Kálmán fogadott és kalauzolt végig az épületen
Erdély legszebb reneszánsz kastélyát, a keresdi Bethlen-kastélyt az örökösök Csaba testvérnek engedték át, aki az otthonaiból kikerült fiatalokat szakmára, életvitelre oktató központját alakítja ki itt
Almakerék későgótikus festett templomszentélye
Szentháromság ábrázolás Segesvár vártemplomában
 Királyi címerek Székelydálya szentélymennyezetén
Ünneplőbe öltözve fogadtak Kissolymoson
A Marosvécsen a Kemény-kastélyban a tulajdonos, Nagy-Kemény Géza volt az idegenvezetőnk
A marosvécsi várkastély
Koszorúzás a maroscsévi kastélyparkban báró Kemény János irodalomszervező, író, színházi szakember, az Erdélyi Helikon életrehívója sírjánál
Záró csoportkép a nagyváradi székesegyház előtt