Áprilisban indul a Diákszövetség új rendezvénysorozata, a Piarista Szalon | Magyar Piarista Diákszövetség

Áprilisban indul a Diákszövetség új rendezvénysorozata, a Piarista Szalon

 A Piarista Szalon beharangozója

A Mikszáth téri Gimnázium idősebb öregdiákjai még emlékezhetnek a valamikori Vörösmarty Mihály Önképzőkörre, amely üléseit az akkori Rajzteremben (a későbbi Zeneteremben) a névadót ábrázoló, a tanári tanácsteremből minden alkalomra áthozott festmény alatt tartotta. Sokunk számára az első, nagy belső izgalommal várt szereplést és az első komoly szellemi próbatételt jelentette egy önképzőköri előadás megtartása az érdeklődő atyák és diáktársak előtt. Az Önképzőkör elnökének lenni különleges kitüntető presztizst jelentett a kiválasztott felsős diák számára.

Azt is talán még elevenen felidézhetik a Diákszövetség alapító tagjai, hogy az első években – még a formális megalakulást is megelőzően – milyen szellemi élményeknek lehettek tanúi az akkor már rendeltetésében átalakult teremben tartott előadóesteken: még a  rendszerváltás előtt, sokszor nagy bátorsággal és szokatlan nyíltsággal vitatták meg az előadók és a hallgatóság a nemzeti sorskérdéseket. Többeknek is máig emlékezetes lehet például Antall József történelmi esszének is beillő hosszabb hozzászólása egy mindannyiunknak húsbavágó támájú, az erdélyi magyarság akkori helyzetét az aktuálpolitikát sem nélkülöző módon taglaló előadáshoz.     

Mindez már a múlté, hiszen mintegy két évtizedes a hiátus, bár történtek kísérletek a hagyomány más formában való feltámasztására. A Piarista Kávéház vagy a Pilinszky Kör rendezvényeire gondolunk.

Most új erővel és lelkesedéssel meghirdetjük a Piarista Szalon beindítását. Miért „Piarista” és miért „Szalon”?

A „Szalon” az egymásra és a világra kíváncsi emberek találkozóhelye. Az elnevezés tehát nem a 18. és 19. századi előkelő vagy előkelősködő társadalmi intézményére utal, amelyek sok esetben az irodalom és tágabb értelemben a művészetek művelésének fontos műhelyei voltak, ahol meghívottnak, bejáratosnak lenni társadalmi rangot jelentett. Mégis, bizonyos szellemi rokonságot szeretnénk felvállalni, nem társadalmi, hanem intellektuális értelemben; hívunk tehát mindenkit, aki kész egy-egy remélhetően izgalmas, interaktívnak elképzelt szellemi utazásra és együttlétre.

Ugyanakkor bizonyos értelemben polgári szalonnak is képzeljük szerveződésünket. De van-e még a „polgári” jelzőnek igazi létjogosultsága a mai világban? Eltekintve a politikusi beszédekben a „polgárok megerősítésére” való, mostanság gyakori hivatkozástól, mert ennek egész más a tartalma, mint ahogy a polgárság a humanizmus korától kezdődően a 20. század közepéig pontosan körülhatárolhatóan értelmezhető volt, s amely világnak a minket megelőző nemzedékekkel együtt átéltük a hanyatlását, bizonyos szempontból eltűnését. Nosztalgikus visszavágyódás tehát a múltba? Kicsit ez is van benne, de a polgári „Szalon” inkább annak az értékrendszernek megvallása és „csakazértis” való továbbviteli kísérlete, amelynek az irodalmon is túlmutató szellemtörténeti  kifejezése legjobban a „par excellence” polgár Márai Sándor művészetében jutott el a csúcspontjára.

Mitől lehet egy polgári Szalon „Piarista”? A válasz kézenfekvő: egyrészt összejöveteleinket elsősorban a piarista öregdiákok számára tervezzük, de várjuk a jelenlegi diákság felsős korosztályait is, másrészt szándékunk szerint előadóinknak első helyen a szellemi kincseik továbbadására kész „nagy öregeket” – a nyugdíjas piarista atyákat –, továbbá a kiemelkedő életpályát befutott egykori piarista (és akár nem piarista) diákokat szeretnénk megnyerni.      

 

A Piarista Szalon koncepciója

1. A Szalon célközönsége

A Szalon mindenekelőtt valamennyi piarista öregdiákot várja, generációtól függetlenül. Mindemellett ugyanakkor a Szalon egyik hangsúlyos célkitűzése, hogy a 40-45 év alatti korosztályt megszólítsa, találkozási lehetőséget és kapcsolatépítést kínálva számukra. A Szalon bíztatja az öregdiákokat, hogy az összejövetelekre házastársukkal, párjukkal, akár közeli barátaikkal együtt jöjjenek.

 

2. Az összejövetelek gyakorisága

Negyedévente – esetenként akár kettő – találkozó előre meghirdetett programmal, mindig csütörtöki napokon este 7 órai kezdettel.

 

3. Az összejövetelek helyszíne

Olyan helyiséget kerestünk, amely megfelelő otthona tud lenni az öregdiákok szalonszerű, agapéval egybekötött találkozójának, ötvözve a polgári igényességet és a kötetlen együttlétre hívó hangulatot. Választásunk a Piarista Központ szomszédságában, a Ferenciek terén lévő, a keresztény szellemiséget is vállaló Café Pio különtermére esett.

 

4. Az összejövetelek forgatókönyve

A Szalon alapvetően két részből áll majd, mindkettő középpontjában az öregdiákok találkozásával, párbeszédével.

Az első részben meghívott vendégek beszélgetnek kérdezőikkel életutakról és testhezálló témákról. A vendégek alapvetően (de nem kizárólagosan) két körből kerülnek ki: a piarista szerzetesek és a piarista öregdiákok közül. Emellett közvetlen piarista kötődés nélküli vendégek meghívása is lehetséges. A Szalon vendégével moderátor közreműködésével beszélgetünk. Ez már önmagában, a hallgatóság aktív bekapcsolódása nélkül is interaktív beszélgetéssé, nem pedig formális előadássá alakítaná az összejöveteleket, de persze az lenne a szándékunk, hogy az összegyűltek közül is minél többen bekapcsolódjanak kérdéssel, hozzászólással.

A második részben kötetlen agapévá, borozgatássá, eszmecserévé, kapcsolatépítéssé alakulnak az összejövetelek.

 

5. Az összejövetelek szervezése

A Szalon sikerének több okból is jót tenne, ha minél többen kapcsolódnának be alakításába. Egyrészt a témák, a vendégek és a moderátorok kiválasztásában, megkeresésében is hasznos lehet többek részvétele, másrészt az eltérő korú generációk számára érdekes témák megtalálására is nagyobb esély nyílna így.

 

Hívunk tehát szeretettel valamennyiőtöket, hogy aktívan kapcsolódjatok be a Szalon életébe, mert ez a tartós fennállásunk alapfeltétele!

 

A Piarista Szalon első összejövetele

 

A Szalon első találkozójának időpontja: 2015. április 30. 19 óra

Helyszíne: Café Pio különterme (1053 Budapest, Ferenciek tere 7-8.)

 

A Szalon első vendége: Labancz Zsolt piarista tartományfőnök.

 

Témák:

  1. Egy 420 éves tanítórend tradíciói és a 21. század spirituális és pedagógiai kihívásai. A fiatalok megszólítása és közösségépítés napjainkban.
  2. A piarista iskolák identitása napjaink Magyarországán.
  3. A fiatal rendi vezetés jövőképe a következő 20-25 évre
  4. A Rend belső megtartó ereje ma.
  5. A megszentelt élet éve a Piarista Rendben
  6. A Piarista Testvériség mint a Rend civil legújabb kori lelkiségi mozgalma, az első magyarországi tapasztalatok.

 

Kérjük, hogy a szervezés segítése érdekében részvételi szándékát az alábbi email-címre jelezze:

 

Mindenkit szeretettel várunk!

 

A szervezők nevében:

Várgedő Tamás és Török Bernát

Címkék: