Kedves Öregdiák-társak!
Ruppert József Sch.P. tanár úr szerkesztésében több mint egy évtizede készül havonta a PIARISTA KALENDÁRIUM, amelynek havonta közzétesszük az online elérhető változatát.
Alapja egy latin nyelvű piarista kalendárium, amelyet minden évben kiadnak, és Ruppert tanár úr kiegészítéseivel és fordításában jut el minden piaristához és a piarista nagycsalád sok tagjához. Ahogy ÍRTA: "Nekünk, piaristáknak főleg azért szólt, mert az esti imádságban így meg tudtunk keresés nélkül emlékezni a névnaposokról, születésnaposokról, évfordulókról, stb. Úgy gondolom, hogy az egymásért való imádkozás végtelenül fontos."
HASZNÁLATI UTASÍTÁS: név + évszám = születésnap; név vastag betűkkel = névnap (a dokumentum letöltéséhez görgess kicsit lejjebb).
Aki szeretné emailen közvetlenül is kapni tőle, írjon neki egy rövid üzenetet a címre, és attól fogva kapni fogja.
Szeretettel,
Móczár Gábor
MPDSZ alelnök
Ruppert tanár úr ez alkalommal még egy életrajzot is csatolt egy száz éve meghalt, érdekes sorsú piaristáról:
Haáz Ker. János
– rendünk beesküdött áldozópap tagja – 1856. június 28-án született Isztiméren, Fejér megyében. Szülőfaluját vallásos, szorgalmas és vagyonos németek lakták, akik közül sokan iskoláztatták fiaikat. Ezek többnyire a papi pályát választották. Így boldogult rendtársunk is, miután Székesfehérvárott a gimnázium 6. osztályát elvégezte, rendünkbe folyamodott felvételért. 1875. szeptember 8-án lépett be a váci noviciátusba, gimnáziumi tanulmányait a kecskeméti stúdiumban folytatta, Nyitrán végezte el a kétéves hittudományi tanfolyamot, 1880. június 27-én tett ünnepélyes fogadalmat, ugyanazon év augusztus 7-én szentelték áldozópappá.
Fölszentelése után két évig a kolozsvári egyetemen hallgatott klasszika-filológiai előadásokat. Tanári pályájának Nagykároly volt az első állomása. Itt a tanítás mellett az őt annyira jellemző alapossággal készült vizsgálataira, és az 1885. évi Értesítőben „A rabszolgák helyzete Athénban és Rómában” c. alatt egy terjedelmes és nagy tanultságra valló értekezésben közölte szakdolgozatát. Tanári oklevelét 1889. május havában szerezte meg. Ugyanezen év őszén Nagykanizsára helyezték, majd 1894-ben Sátoraljaújhelyre. Itt már csak három évig működhetett, mert öröklött fülbaja annyira elhatalmasodott, hogy az iskolai munkában való részvétele egyre nehezebb, végül pedig teljesen lehetetlenné vált.
Rendünk jeles képzettségű, buzgó és lelkiismeretes tanárt veszített el benne, egyikét azoknak, akik az ismeretközlés mellett a szigorú számonkérés által komoly munkára és pontos kötelességteljesítésre nevelték tanítványaikat. Betegsége miatt kénytelen volt az iskolából távozni, de pihenni nem tudott, azért oly beosztást kért magának, amelyben még hasznos szolgálatot tehet rendjének. Kérése teljesült és 1897-ben Budapestre helyezték a rendfőnöki irodába kisegítőnek. Ezen foglalkozásában 27 esztendeig változatlan szorgalommal tevékenykedett. Eleinte hallócsővel még elég jól lehetett vele érintkezni, azonban hallóidegei később annyira elsorvadtak, hogy többnyire csak írásban vehette át a neki szánt közléseket. Egész napja szorgalmas munkában telt el, ez volt minden öröme és szórakozása. Fiatalabb éveiben is zárkózott természetű volt, és így talán nem is érezte annyira a társas érintkezés hiányát. Mintaképe volt a szerény, csak Istennek és a hasznos munkának élő szerzetesnek. A nagy város kellő közepén valóságos remeteéletet élt, a város zsivajából semmit sem hallott, napok, sőt hetek múltak el anélkül, hogy a szentmise és az imádság szavain kívül egy hang hagyta volna el ajkát.
Már hetvenedik éve felé közeledett, de még mindig fiatalosnak, elevennek látszott, és minden fogyatkozás nélkül végezte teendőit. Csak az 1923. év végén tűntek fel rajta a gyengülés jelei. 1924. január 2-án még az irodában foglalatoskodott, de másnap a hirtelen támadt erős láz miatt le kellett feküdnie. Az orvos mellhártyagyulladást és agyvérzésből eredő baloldali hűdést állapított meg. Napról-napra gyengült, fájdalmai óráról-órára fokozódtak, majd betegsége tizedik napján a mellhártyagyulladáshoz tüdőgyulladás is járult. Január 13-án meggyónt és megindító áhítattal vette magához az Úr testét. Az éjjeli órákban egy injekció még néhány percre visszaadta öntudatát, végül is egy újabb roham következett és beállott az agónia. Miután rendtársai elmondották a Commendatio animae-t, 1924. január 14-én jobb létre szenderült, korának 68., szerzetesi életének 49. évében, Budapesten.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
 piarkal_1.docx | 3.39 MB |