Beszámoló a 15. Piarista Szalonról
2022. november 17.
Helyszín: a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Díszterme 17:30 – 19:30
KÉSZÜLŐDÉS KARÁCSONYRA: ÚRJÖVET A SZENT ZENÉBEN
Ritkán fordult elő a Piarista Szalonok eddigi történetében, hogy kifejezetten spirituális-vallási tartalmat állítottunk a középpontba. Talán Jelenits és Lukács tanár urak két-két nosztalgiaórája álltak legközelebb ehhez toposzhoz. Kifejezetten zenei témájú összejövetelünk is volt, amikor a Hegedűs-házaspár volt a vendégünk. Az ő esetükben elkerülhetetlen a tanúságtételük, a magasabb szellemi régiókban lejátszódó zenei percepciókon átszűrődő istenélményre való rávilágítás.
15. Szalonunkat az ének uralta. Jól ismert a Szent Ágoston-i maxima: aki énekel (elsősorban a liturgián), az kétszeresen imádkozik. Most arra hívtuk barátainkat, hogy a közelgő ádventi idő és a Karácsony kapcsán a beköszöntő nagy ünnepre, az Isten titka által megvalósuló Megváltás előfeltételeként az emberi történelembe csendesen és szelíden belépő Megtestesülés pillanatára egy különleges megközelítést alkalmazva készüljünk és emlékezzünk. Azt akartuk hallgatóinknak bemutatni és velük átélni, hogy miként tükröződik évszázadok Messiás-várása, majd a kereszténység kétezeréves történelme során a szent liturgiát kísérő zene ujjongó dicsőítésében ennek a meghatározó világtörténeti eseménynek az élménye.
Vezetőnk az utazás vezetett-magyarázott zenehallgatás során igazi telitalálatnak bizonyult: Farkas Domonkos a fiatal piarista öregdiák (2008/a, Mészáros Gábor), az egyházzene doktora, a Gödöllői Premontrei Apátság zeneigazgatója volt. Domonkos következetesen az időszak liturgikus sorrendjét megtartva építette fel a mondanivalóját, amely mégis egy egységes ívet, felépítést adott az estnek. Álljon itt az általa követett 19 „tételes” program,:
ÁDVENT
- RORATE SZENTMISE
- Rorate caeli (introitus) - nemzetközi gregorián
- Rex noster (Alleluja) - magyar gregorián
- Ave Maria (offertórium) - Liszt
- Ecce virgo concipiet (kommúnió) - Byrd
- VESPERÁS – esti zsolozsma
- O, Emmanuel (antifóna) - Kodály
- Magnificat (kantikum) - Arvo Pärt
- Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő (kanció) - Brahms
KARÁCSONY
- ELSŐ VESPERÁS – nesti zsolozsma
- Ave spes nostra (antifóna) - gregorián
- Veni Redemptor (himnusz) - Bach
- MATUTINUM éjszakai virrasztás
- Antifónák - gregorián
- vigasztalódjál, vigasztalódjál (olvasmány) - Händel
- Magnum Mysterium (responzórium) - Lauridsen
- Genealogia (evangélium) - Középkori többszólamúság
- KARÁCSONY MISÉI – hajnali mise, pásztorok miséje, az ünnepi nagymise
- Dominus dixit (introitus) - órómai ének
- Lux fulgebit (introitus) - gregorián ének
- Puer natus (introitus) - Messiaen
- MÁSODIK VESPERÁS – záró esti zsolozsma
- Bevezetés - középkori többszólamúság
- Hodie Christus natus est (antifóna) - Britten
- Dies est laetitiae (kanció) - reneszánsz
Domonkos ragyogó érzékkel vállalta fel azt az első pillanatban merésznek és kockázatosnak tűnő módszert, hogy a szigorú liturgikus rend követését a szinte csapongásnak tűnő időrendi ugrásokkal párosította a zenetörténet idősorában. Így váltakozhatott a nemzetközi és magyar gregorián a reneszánsszal (Byrd), a 18. századi barokkal (Bach, Händel), a 19. századi romantikával (Liszt, Brahms), a 20. és 21. századi modern zenei stílusokkal. De mindig vissza- visszatért a gregoriánhoz, elárulva, hogy őhozzá is talán a gregorián és a reneszánsz polifónia állhat a legközelebb, összhangban X. Szent Pius pápa által kiadott irányelvekkel 1, anélkül hogy a hallgatóságban a legkisebb stílustörés érzete is keletkezett volna. Mindvégig betartotta azt a magának szabott célt is, hogy mindegyik tétel valamilyen szempontból különlegesség, kapcsolható hozzájuk zenetörténeti vagy liturgiai érdekesség legyen.
Így kaptunk beavatást abba, hogy például a „Veni Redemptor Gentium”, Szent Ambrus himnusza hogyan vált Luther keze alatt német korállá, majd Bach által egy korálkantáta vezérmotívumává („Nun komm, der Heiden Heiland” BWV 62), hogy a zongoravirtuóz Ferruccio Busoni (1866-1924) által készített átiratban egy későromantikus darabként jelenjék meg.
Élvezettel hallgathattuk a szakrális minimalizmus képviselőjének, Arvo Pärtnek (1935-) kevés hangra, de az egyes hangok belső életére épített, a keleti ortodoxia mélyről fakadó, kopár hangzását idéző Magnificat-ját, amely ugyanakkor képes magas fokon áhítatot kelteni; valamint az amerikai Morten Lauridsen (1943-) „O Magnum Mysterium” kezdősorú responzóriumát. Az est egyik csúcspontja kétségkívül a modern egyházi zene nagy misztikusának, Oliver Messiaen-nek (1908-1992) „Puer natus est” („Gyermek született, fiú adatott nekünk”) improvizációja volt.
Továbbmenve az est értékelésében, Domonkos kiváló pedagógiai érzékét is bebizonyította. Többször megénekeltette hallgatóságát, mindenki által ismerteket felidézve, újakat tanítva. Az Alma Mater szelleméhez hűen gyakran a magyar vonatkozású részleteket emelte ki. Így ismerkedhettünk meg a magyar zenetörténet egyik legelső emlékén keresztül, a sajnos Pozsonyban őrzött Missale Notatum Strigoniense kódexben (1341 előtt) egyedül csak Magyarországon alkalmazott, s így hungarikumnak is számítható neumákkal (a hangkötések grafikai képével) lejegyzett Alleluja tétellel, amely szónak vége, „ja” jubilusa – ki tudta ezt közülünk? – a Jahve névnek a kezdetét tartalmazza, s így Isten nevén való örvendezést takar.
További magyar kötődések, amelyeket megismerhettünk:
- az Advent legfontosabb liturgikus szövegeként bemutatott misekezdő, s egész Európában egységes szöveggel és dallammal énekelt introitus, a „Rorate caeli”, amelyet mi „Harmatozzatok, égi magasok..” kezdősorral énekelünk;
- a Zsigmond-kori töredék („Domine, ad adiuvandum”) mint a magyar többszólamúság egyik fontos emléke;
- a számtalan bizonyíték a középkortól kezdve a magyar-nemzetközi kulturális kapcsolatokra, ahogy nyugati forrásból származó zenei anyag népénekké is integrálódott a hazai környezetben: így a korábban említett Szent Ambrus-i himnusz: „Népek Megváltó Istene” kezdősorral; továbbá
- az egész Európában ismert reneszánsz ének: „Nagy örömnap ez a nap, Megváltónk támadt” („Dies est laetitiae”);
- a Brahms által is feldolgozott német korálból lett, ahogy Domonkos mondta, a magyar identitású „Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő…” ének, amelyet csodálatos archaikus előadásban hallhattuk az 1967-es (!) Tornyosnémetiben végzett gyűjtésből;
- a 18. századi francia misekönyvből átvett „Jöjj el jöjj el, Emmanuel” feldolgozás Kodály Zoltántól.
Nem utolsósorban Liszt Ferenc reformtörekvéséről is meg kell emlékezni, aki a 19. század második felében a modern zene előfutáraként a szentséghez kapcsolódó letisztulásban kívánta megújítani az egyházi zenét.
Így alakult ki egy egyedülálló élményt adó, tartalmában az időkorlát adta lehetőségek határáig eljutó este. Egységes képet adott a kulturális források sokféleségét hatékonyan ötvöző Egyház egyetemességéről. De az előadásnak még két kiemelkedő jellemzőjét kell kiemelnem. Az egyik Domonkos világos és artikulált deklamációja. Minden szavát tisztán értettük! A másik a prezentációs forma –, az egyes diák felépítése, képe, információtartalma – tökéletesen illeszkedett a tartalmi mondanivalóhoz, így adva iskolapéldáját a „Forma dat esse rei” ókorban felállított elvének.
Egyöntetűen nagy siker volt, aminek a szervezők is nagyon örülhettek. A hallgatóságunk legidősebb, 92-ik életévében járó tagja még aznap a következő email-ben fejezte ki köszönetét és örömét. Érdemesnek tartom majdnem teljes terjedelmében idézni: ”Újabb nagyszerű rendezvényetekhez szívből gratulálok, köszönöm a szép élményt. Ez a nagyszerű előadó méltán került a mindig kiváló szalonunk programjába. Külön elismerésre méltó, hogy egy ilyen fiatal ember milyen elkötelezett hivatástudattal felépített, imponáló méretű ismeretanyaggal rendelkezik, amit közérthetően, a hallgatóság befogadóképességét figyelembe véve, példamutató interaktivitással tudott átadni, ráadásul újabb irányokba indítandó további tájékozódásra serkentve őket. Jól állapítottad meg: a forma és a tartalom egysége valóban tökéletes volt.
Mostanában számos negatív élmény szomorít el az élő és internetes konferenciákon, különös tekintettel arra, hogy számomra a nemzeti identitás sziklaszilárd alapja gyönyörű anyanyelvünk. Az előadók, beolvasók zöme pedig vagy sunnyogva motyog, vagy a divatos "pörgős" stílusban igyekszik dumasebességi rekordot felállítani. Az eredmény azonos: ülünk és próbáljuk kiagyalni, mit is akart közölni velünk a ránk szabadított szájaló lény. … Farkas Domonkos meggyőzően alkalmazta nyelvünk szépséges prózaritmusát, nem sikkasztotta el a mássalhangzókat, a fontos elemeket gondosan kiemelte, így mostanában ritka élménnyel ajándékozott meg: minden szavát értettem az előadásának. Ráadásul az igényesen összeállított technikai berendezésben sem keletkeztek kínos kényszerszünetek; valószínűsítve, hogy a teljes terjedelmet legalább egyszer végignézték a prezentáció előtt, ellentétben az általánosan kialakult sérülékeny gyakorlattal.
Mindez kiváló előkészítése volt az ünnepi várakozás hangulatának, és érdeklődéssel várjuk legközelebbi nívós találkozónkat.”
Reméljük, ennek az imponáló igényességnek és szakmai tudásnak az emlékét vitték haza magukkal a Gimnázium azon diákjai is, akik közül örömünkre most először jelentek meg hárman tanáruk, Lengvári Csaba SchP kíséretében egy Szalon rendezvényen.
Várgedő Tamás