Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Diákszövetségünk egyik legidősebb, legendás alakja, Barsai János piarista öregdiák barátunk, a felügyelő bizottság egykori tagja. Számtalan rendezvényünkön és a Diákszövetség irodájában is sokat találkozhattunk Vele.
Kedves János a legutolsó veled készített interjúval búcsúzunk tőled, hiányozni fogsz!
„1939-ben, 10 évesen lettem piarista diák” – így kezdi visszaemlékezését Dr.Barsai János
Aki a Piarista Diákszövetség hajdani, még rendszeresen tartott összejöveteleire elment, igen gyakran találkozhatott Barsai János öregdiák-társunkkal, aki 1929-es születésével a legidősebb tagtársak közé tartozik. Fiatalos lendülete, kedvessége, színes, érdekes egyénisége és nyíltsága révén mindenki szereti őt, és örül a vele való – akár csak pár perces – beszélgetésnek is. A mindig oly kedves, barátságos öregdiák-társunkat lakásán felkeresve beszélgettünk a szinte történelmi korszakot átívelő életéről, főként gimnáziumi éveiről.
- Mivel 1939-ben iratkoztál be a Magyar Kegyes Tanítórend Budapesti Gimnáziumába ( a piaristákhoz), és nyolc éven keresztül náluk tanultál, rengeteg élményről – főként történelmi érdekességekről – tudnál beszélni. Egy világháborút átvészelő (és átélő) kor tanulója voltál. Olyan időszakban jártál iskolába, amikor a jelest egyes érdemjeggyel jutalmazták.
– Hát igen, 1939-ben iratkoztam be. Olyan sok volt a jelentkező, hogy az ötvenfős A és B osztályok mellett egy harmincfős C osztályt is indítottak. Én ez utóbbiban kezdtem, Rákospalotáról bejárva.
- 2017-ben a Piarista Diákszövetség számára részletes beszámolót készítettél gimnáziumi emlékeidről, amelyben ragyogó képességű tanáraidról is szóltál. Mivel ezek nevei a mai – sőt még a korábbi – generációk számára is nagyrészt ismeretlenül hangzanak, most csak röviden kérlek, említs meg néhányat közülük. Kik voltak azok, akik országos hírnévre tettek szert?
- Dr. Magyar László híres nyelvész volt, nyelvkönyvei széles körben ismertek. Kiss József tanár úr a Magyar Gyorsíró Szemle főszerkesztője volt; a gyorsírást tőle tanultam meg.
dr. Balanyi György egyetemi tanár, az MTA levelező tagja csodálatos, nagy tudású tudós volt. Azt hiszem, Öveges professzor nevét mindenki ismeri: matematikát és fizikát tanított élvezetes, igen magas szinten.
– Az előbb említett tudós tanáraidon kívül ki tudnál emelni egy-kettőt, akik ugyan nem voltak országosan híresek, de a ti szemetekben kiemelkedő tudásukkal és előadásmódjukkal maradandó élményt nyújtottak?
– Nehéz lesz, de megpróbálok hármat kiemelni: Kovács Mihályt, Szemenyei Lászlót és dr. Simon Sándort.
- A 2017-es beszámolódban feltűnt, milyen nagy tisztelettel, szinte diákos ámulattal írtál tanáraitokról. A komoly hangvétel mellett mosolyt csalt arcomra, amikor az annyira tisztelt tanárok beceneveit is megemlítetted. Kérlek, idézz fel néhányat!
– Ohmacht hittantanár bácsi beceneve Náci bácsi volt, Hardi cserkészraj-parancsnoké Kis Pipin, Faludi némettanáré Ficli, Dragos Károly igazgatóé Diáksapka. Kerkai tanár úr Kháronként volt ismert, de talán a legmulatságosabb Mihályfi Géza neve volt: Stanci néni.
- E kis vidám kitérő után térjünk rá komolyabb dolgokra. A 2017-es beszámolódból kiderült, hogy a klasszikus tantárgyak mellett a művészeti és zenei nevelésre is nagy hangsúlyt fektettek. Hogyan történt ez?
- A zenét már otthon, édesapám révén megszerettem; rendszeresen vitt a MÁV-koncertekre. A cserkészetben a népdalok szeretetét is elsajátítottam. Huber István festőművész előadásai - az építészetről, festészetről, az ókor művészetéről, sőt a magyar népművészetről – igen élvezetesek voltak. A bölcselet, logika, pszichológia és retorika elemeivel Simon Sándor tanár úr ismertetett meg bennünket. A színházba járást Kovács László igazgatóhelyettes szerettette meg velünk; még az operába is elvitt minket.
- Ezt a sokrétű képzést még a szépírás oktatása is kiegészítette. Úgy tudom, a gyorsírást is elsajátítottad, aminek később nagy hasznát vetted.
- Mint említettem, a gyorsírást Kiss József tanár úrtól tanultam. Az egyetemen sokat jelentett számomra, mert rendszeresen gyorsírással jegyzeteltem, annál is inkább, mivel akkoriban kevés jegyzet állt rendelkezésre, és azok is igen drágák voltak.
- Abban az időben – sőt még az én gimnáziumi éveim alatt is (1957–1961) – az angol nyelv oktatása nem volt elterjedt. Inkább a latin és a német számított fontosnak . A te idődben milyen nyelveket tanítottak?
- Nyolc éven keresztül latint, hat éven át németet tanultam, ehhez járult az önként vállalt ógörög, amelyet nagyon megszerettem.
- Egy valódi történelmi korszak tanúja voltál: a Horthy-korszak vége, a világháború, majd a kommunizmus kezdete. Hogyan élted át a háborús hónapokat? Mit tudtál a rendház és az iskola bombázásáról?
- Talán hosszúra nyúlik a visszaemlékezésem, de ezt a korszakot érdemes részletezni. 1944 nyarán már kapott egy bombát az iskola, az egyik sarka leomlott. Ősszel gyakran megszólalt a sziréna, rohantunk az óvóhelyre. Novembertől áprilisig nem tudtam bejárni az iskolába, az évkönyből olvastam, hogy december végén érte az első nagyobb belövés az épületet. Az óvóhelyen katonák és munkaszolgálatosok is meghúzódtak, a tornateremben éhségtől szenvedő lovakat kötöttek be. Januártól egyre sűrűbben hullottak a gránátok és bombák, az egész épület eleremegett. Tanáraink a közelbe kimerészkedve lelkipásztori segítséget próbáltak nyújtani. Közben a felső helyiségeket idegenek feltörték és kifosztották. Az ostrom végén – sőt még utána is – hol olt villany és víz, hol volt nem. A bajokat tetézte, hogy január közepén tűz ütött ki, de ezt sikerült időben eloltani. A rendházi óvóhelyen előbb német, majd szovjet katonák tartózkodtak. Az tóbbiak az épületben fegyverek után kutatva randalíroztak. Szerencsére az oroszul elég jól beszélő Tomek Vince és Dragos Károly tanár urak szót tudtak érteni velük. A háborús viharok elültével égy teremben, 150 diákkal megkezdődött a tanítás; eleinte két-két osztályt zsúfoltak össze. Rákospalotáról a gyatra közlekedési viszonyok miatt - hosszú, fárasztó gyaloglással jártam be, de szívesen mentem.
- Milyen tanuló voltál? Mik voltak az erősségeid? Volt olyan tantárgy, amelyből gyengébben teljesítettél?
- Németből viszonylag gyenge voltam, de amikor új tanárt kaptunk dr.Magyar László tanár úr személyében, megszerettem a nyelvet, és hamarosan jó eredményeket értem el. Testnevelésből viszont rossz jegyet kaptam – de nemcsak én, hanem az egész osztály.
- Ez igencsak különös.
- A tornaórákat nem lehetett megtartani, helyette homokot kellett felhordanunk a megrongálódott épület javításához. Utólag ez a segítség érthető is. A háború alatt kicsit gyengébb tanuló voltam, de a 45/46-ös tanévre ismét jó eredményeket értem el.
- Hogyan szerepeltél az érettségin?
- Kitűnően érettségiztem.
- Nem jelentett hátrányt az egyetemi felvételinél a „piarista múlt”?
-Akkor ez még egyáltalán nem számított. A felvételi könnyedén ment: Öveges tanár úr tanítványaként egy másodfokú egyenletet kellett megoldanom. Sokan szakérettségivel jelentkeztek – nem piarista érettségivel. Elképzelheted, milyen könnyű volt számomra a felvételi.
- Tudom, sikeres mérnöki pályát futottál be. Már egyetemi éveid alatt is jelentett pluszt a piarista neveltetés?
- Ahogyan sok öregdiák-társam mondja: a gimnáziumban megtanultuk a tanulás módszerét – azt, hogyan kell tanulni. A magammal vitt matematikai tudás nagyban megkönnyítette az egyetemet és a későbbi éveket is.
- Villamosmérnöki diplomádat hogyan kamatoztattad?
- A villamosmérnöki diplomámat közgazdasági képesítéssel egészítettem ki. A Magyar Siemens–Reiniger Műveknél kezdtem, amely később Medicor néven működött tovább. Itt lettem a fejlesztési osztály vezetője. Hosszú külföldi pályafutás következett: Észak-Korea, négy év családommal Egyiptomban (Kairó), majd négy év Kanadában (Toronto), végül négy év az Egyesült Államokban. Egy évet Floridában töltöttem műszaki igazgatóként. Hazatérve ismét a Medicornál dolgoztam, nyugdíjazásom után is – ameddig lehetett.
- Úgy tudom, külföldön doktoráltál.
- Firenzében, a The Yorker International University európai részlege adta át 2009-ben a díszdoktori oklevelet. Több szakmai társaság tagja vagyok, köztük az Amerikai Mérnöki Kamarának; számos publikációm jelent meg.
- A Piarista Diákszövetség aktív tagjaként milyen tevékenységet végeztél?
- A kilencvenes évek elején lettem a Szövetség tagja. Sokáig az Ellenőrző Bizottságban dolgoztam. Tagja voltam a Sík Sándor Öregdiák Kórusnak is. Mindig szívesen jártam a piarista közösségbe, ahol sok új barátra is leltem.
- 1947-ben érettségiztél. Tartod még a kapcsolatot volt osztálytársaiddal?
- Már csak egy osztálytársam él; vele telefonon tartom a kapcsolatot.
- Mikor volt az utolsó érettségi találkozótok?
- 2024-ben tartottuk a 77. érettségi találkozót. 1947-ben az A és B osztályban 76-an érettségiztünk; közülünk hárman tudtunk részt venni a találkozón. A misét eleinte valamelyik még élő tanárunk celebrálta, később volt osztály- és cserkésztársunk , Kemenes László, halála után pedig dr. Sóczó Ferenc atya, majd Ruppert József atya.
Ha sor kerülne a 80. érettségi találkozóra, talán már csak ketten lennétek jelen. Adja Isten, hogy ott lehessetek, és adjon hozzá erőt, egészséget!A piarista öregdiákok nevében köszönöm a tartalmas, igen érdekes beszélgetést. Számomra élmény volt hallgatni – másoknak bizonyára olvasni is az lesz.
Dr. Kölcsei Tamás
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
 barsai_janos_gyaszjelentes.pdf | 90.35 KB |