Felhívásunk pártoló tagjainkhoz és adományozóinkhoz | Magyar Piarista Diákszövetség

Felhívásunk pártoló tagjainkhoz és adományozóinkhoz

Kedves Pártoló Tagjaink és Adományozóink!

 

Hálásak vagyunk azért, hogy a Magyar Piarista Diákszövetség a piarista értékeken nyugvó közösségépítő munkája során nemcsak öregdiák tagjai, hanem a körülötte lévő pártoló tagok és adományozók támogatására is számíthatott.

 

A 2022-es esztendő végéhez közeledve – a hagyományoknak megfelelően – szeretnék tájékoztatást nyújtani a Diákszövetség ez évben végzett támogató tevékenységeiről. Mindannyiunk örömére szolgált, hogy a járványhelyzet elmúltával ebben az esztendőben végre lehetőség nyílt arra, hogy újból személyesen találkozzunk a különböző rendezvényeken, ezért a Diákszövetség igyekezett minél több piarista program megszervezésében részt venni, illetve anyagi támogatást nyújtani.

 

Ilyen rendezvény volt például:

  • a budapesti gimnáziumban megszervezett Piarista Bor- és Grillterasz, illetve Piarista Szalon;
  • a kecskeméti Piarista Vacsora;
  • a mosonmagyaróvári piarista családi nap, ismeretterjesztő előadás, illetve végzős diákok szerenádja;
  • a tatai Patrocínium;
  • a váci Piarista Vacsora.

A fentieken kívül a váci gimnázium részére egy számítógépes szervert is adományozott a Diákszövetség, illetve zajlanak a korábbi években jelzett fejlesztések is, reményeink szerint belátható időn belül elérhetővé válik a bankkártyás fizetés lehetősége is.

 

A fontos piarista célok támogatásában nélkülözhetetlen szerepe van a pártoló tagjainktól és másoktól kapott adományoknak.

 

 

Szeretném megköszönni, hogy a korábbiakban anyagi hozzájárulással is támogatta munkánkat. Egyszersmind kérem, hogy ha teheti, továbbra is álljon mellettünk, és támogassa a piarista értékek erősítésére irányuló erőfeszítéseinket. Adományát a mellékelt csekken vagy banki átutalással is eljuttathatja hozzánk. (Magyar Piarista Diákszövetség, CIB Bank: 10700024-70492613-5110 0005 – külföldről történő utaláshoz: BIC(SWIFT) kód: CIBHHUHB IBAN szám: HU26 1070 0024 7049 2613 5110 0005).

 

Köszönöm, ha a jövőben is számíthatunk támogatására! Pártoló Tagjaink és Adományozóink is bizton számíthatnak rá, hogy minden rendelkezésünkre álló forrással a piarista nagycsalád életének további bontakozását szolgáljuk majd.

 

Budapest, 2022. november 28.    

 

 

Üdvözlettel:

 

 

                                                                                                                       Dr. Wiedemann János

                                                                                                                                      főtitkár