Jelenits tanár úr bibliamagyarázatairól készült kazettás felvételek digitalizálása, azaz “mp3” fájlok készítésének munkájához keresünk önkénteseket.
Részletek:
Jelenits tanár úr évekig tartott bibliamagyarázatot a Bakáts téren. Ezeket többen is felvették az akkori kornak megfelelő kazettás magnószalagokra (45 és 60 perces). A kazetták száma meghaladja a kétszázat. Keresünk olyan öregdiákokat, akik a digitalizálást, vagyis a hanganyag konvertálását “mp3” fájlba elvégeznék. Mivel sok kazettáról van szó, célszerű a munkát megosztani.
Ezért keresünk olyanokat,
- akiknek megvan a szükséges felszerelésük (hardware-jük) a digitalizáláshoz, és vállalkoznak a munka elvégzésére;
- akiknek megvan a szükséges felszerelésük, és kölcsönözni tudják azt másoknak, hogy azok végezzék el a digitalizálást;
- akik segítenek másoknak a szüséges felszerelést felállítani, hogy a digitalizálást elvégezhessék;
- akik a már elkészült “mp3” fájlokat végighallgatják minőség-ellenőrzés céljából.
A konvertálás után a hangot fel lehet javítani, kiszűrni biszonyos háttérzajt stb., de mivel sok kazettáról van szó, ezzel egyelőre nem akarunk foglalkozni. A mostani munka célja a hanganyag elektronikus megőrzése “mp3” formában. Ahogy elkészülnek a kívánt “mp3” fájlok, közkinccsé tesszük őket.
Az önkéntesek jelentkezzenek Felsővályi Ákos öregdiáknál az “ ” e-mail címen. A segítséget előre is köszönjük.