Kedves Diáktársak!
Korábban az alábbi felhívást adtuk közre.
"Kedves Öregdiáktársaink és a Sík Sándor Kórus (SÍKKÓ) Baráti Kör Tagjai!
Ünnepre hívunk Benneteket november 22-én, csütörtökön 6 órai kezdettel abból az alkalomból, hogy 7 év után újra felavathatjuk az egykori Mikszáth téri Gimnázium folyosóján lévő tanári emléktáblákat, valamint megemlékezhetünk a 2 éve elhunyt Borián Tibor atya 85. születésnapjáról, pappá szentelésének 60., a SÍKKÓ Kórus alapításának 70. évfordulójáról.
Az ünnepség programja a következő:
1. 18 órakor szentmisét mond a 2. emeleti Kápolnában dr. Nemes György SchP.
2. Utána a 2. emeleti Zeneterem falán felavatjuk a SÍKKÓ emléket.
3. Az 5. emeleti előtérben sor kerül a régi táblák és Teleki Pál emlékművének újraavatására.
4. Végül leleplezzük Borián atya új emléktábláját ugyanott.
Szeretettel várunk minden kórustagot, a korábbi táblákon megemlékezett tanárok és Tibor atya minden tisztelőjét."
Az eseményre valóban sor került, amelyről most beszámolunk.
Itt találjátok a szentmisén Nemes Gyürgy piarista atya prédikációjának szövegét:
Kedves piarista öregdiákok! Kedves Résztvevők! Kedves Egybegyűltek!
BORIÁN TIBOR
1933 – 2016
A KECSKEMÉTI ÉS A BUDAPESTI ISKOLÁK TANÁRA,
BUDAPESTI ÉS VESZPRÉMI IGAZGATÓ,
A SÍK SÁNDOR KAMARAKÓRUS KARNAGYA
EMLÉKÉRE
HÁLÁS TANÍTVÁNYAI ÉS KÓRUSCSALÁDJÁNAK TAGJAI
2018
Ez áll azon az emléktáblán, amit most felavatunk. Az emléktáblák célja az emlékezés és az emlékeztetés. Nyilván mindenkinek nem tudunk szobrot, de domborművet sem állítani, emléktáblát igen. Megtisztelő, hogy a diákszövetség Borián tanár úr emléktáblájának avatása előtt a szentmisére engem kért föl. Nagyon szívesen szólok pár szót, nem hosszan, hiszen az avatások előtt nyilván elhangzik még egy-két fontos gondolat Borián tanár úrról.
Mivel Borián tanár úr kórusvezető is volt, teszek egy rövid kitérést. A 10 piarista rendházból és iskolából nyolcat a Rákosi korszakban megszüntettek. De azokon a helyeken, ahol piaristák voltak, sokan fenn akarták tartani a piarista „jelenlétet” valamilyen formában. És az egyik forma, hogy a „volt” piarista templomhoz kapcsolódóan alakítottak egy énekkart, Vácott például a Szent Anna Kórust, amelyet Ludmány Antal piarista és dr. Vajta Gábor orvos hozott létre. Természetes, hogy a meghagyott intézmények is működtettek kórusokat, Budapesten a diákkórus mellett a Kalazancius Kórust (Maklári tanár úr) és annak utódjaként Sík Sándor Kamarakórust (Borián Tibor). Ezek szervese hozzátartoztak a budapesti intézmények működéséhez, és valamilyen formában tovább működtek a rendszerváltás után is.
Borián tanár úr életét elég jól ismerjük. tudjuk, hogy nem volt könnyű gyerekkora, hiszen azt a háború minden borzalmával megnehezítette. A Piarista Gimnáziumba (Veszprém) is azért jelentkezett, mert a székesfehérvári ciszterci gimnáz8um (ahová a család tagjai hagyományosan jártak) ebben az időben túl messze volt. Az államosításig tehát a veszprémi gimnáziumunkban tanult, majd érettségi után jelentkezett a rendbe, ahol 1958-ban szentelték pappá és 1959-ben megszerezte magyar-történelem szakos kitüntetéses („vörös”) diplomáját. Nyolc évet töltött Kecskeméten (prefektus, osztályfőnök), majd éppen a mi időnkben, 1967-ben került Budapestre, ahol először a rendi növendékek nevelője volt, és emellett tanított a gimnáziumban is – minket is! (Abban az időben ez politikailag sem volt mindig könnyű.) Maklári Lajos tanár úr halála után átvette nemcsak a diákkórust, hanem egy felnőtt kórust is (Kalazancius Kórus, Sík Sándor Kamarakórus). Feladatának ellátására elvégezte a kántorképzőt is.
1998-ban Az elöljáró Veszprémbe helyezte (65 évesen) a Padányi Bíró Márton Római Katolikus Iskola vezetésére. Az ő igazgatósága alatt tartottam ott diáklelkigyakorlatot – a legkatartikusabb élményekkel jöttem vissza. Veszprémben egyéb szerepeket is betöltött, majd 73 évesen újra Budapestre került, ahol ismét rengeteg feladatot kapott, nagyon fontos könyv, talán könyvek is kerültek ki keze alól. Emellett többfelé járt kisegíteni, lelkigyakorlatokat tartani., fontos feladatokat látott el először a KÉSZ-ben, majd a Magyar Piarista Diákszövetségben. – Sajtó alá rendezte Sík Sándor összes műveit, három kötetben, gondozta egyetemi előadásainak szövegét.
Két fontos, „ars poeticanak” megfelelő idézetet említenék tőle: „Életem során mindig úgy lettem elöljáró, hogy egy nagy formátumú elöljárót követtem a sorban. …. Úgy érezem, sikrült megfelelnem a magam elé támasztott követelményeknek.” – Utolsó beszélgetésében, amikor megkérdezték tőle, mi okoz igazán örömet számára, szerényen csendesen ennyit felelt: „Hogy élhettem, s élek. Az Úr irgalma végig velem volt, és megmentett bizonyos dolgoktól,”
Személyesen én is sokat köszönhetek neki. Tanított a gimnáziumban (éppen akkor, amikor Budapestre helyezték), elöljáróm volt a Kalazantinumban, a rendi papképző intézetben, tanítottunk együtt a pesti gimnáziumban, megéltük a rendszerváltást (ennek megkínlódását is együtt éltük meg – erre kitérni nagyon messze vezetne), azután elváltak útjaink, de csak térben, mert Vácra kerültem az újjá szerveződő iskolába és noviciátusba. Egy darabig oda is lejárt, és részt vett a novíciusok ének-vizsgáján. Indőnként amolyan rendkívüli gyóntatóként fordulhattam hozzá.
Nagyra értékeltem humorát, időnként idéztem is (persze a lelőhely pontos megjelöléséve; pl. „ahogy annak idején borián tanár úr mondta”). Ha találkoztunk sokszor idéztük a múltat, nosztalgiáztunk és időnként még tervezgettünk is.
Itt a földön nevelt bennünket majd segített az együtt-munkálkodásban. Reméljük, hogy már az örök boldogságban imádkozik értünk. – Mi pedig, ha márványszobrot nem is, de táblát állítunk az emlékére, hogy aki előtte elmegy, egy pillanatra föleleveníthesse emlékét. – Áldott emlékét!
AMEN.
