ANTALL JÓZSEF POLITIKAI ÖRÖKSÉGE A 21. SZÁZADBAN
TISZTELGÉS A NÉHAI MINISZTERELNÖK EMLÉKE ELŐTT
Forró hangulatú estének lehettek részesei azok, akik – örömünkre igen nagy számban, közöttük a most 30-as korosztály képviselői is –, elfogadták az MPDSz meghívását az Antall József néhai miniszterelnök emberi alakját megidéző, politikai és erkölcsi örökségét felvázoló Piarista Szalon rendezvényre. Az idősebb generációknak az elnyomatás évtizedei utáni újrakezdés lelkesítő korszakának újraélését, a fiatalabbaknak – akik már egyértelműen a John Lukacs szerint 1989-ben elkezdődött és hanyatlást jelentő 21. század neveltjei –, egy mára a szellemi, politikai életből majdnem teljesen kiveszett tiszta hangot és szilárd emberi tartást képviselő, példaképként választható történelmi személyiséggel való szinte kézzelfogható találkozást hozhatta az este.
Mint dr. Török Bernát (TB) főtitkár, az est házigazdája bevezetőjében hangsúlyozta, Antall József karizmája ezeknek a fiataloknak már nem alapélménye, ezért is kedves kötelessége a Diákszövetségnek újra és újra megidézni kimagasló diáktársunk alakját. Így segítheti ez a Húsvét nyolcadában, a Fényes Héten tartott tisztelgés nemcsak a Húsvét fényének erősödését, hanem válhat valamennyiünk mai útkeresésének, és a fiatalok Antall Józsefhez való személyes viszonyulásának forrásává is.
Majd Dér András, „Az ismeretlen Antall József” c. három részesre tervezett film alkotója vezette fel a mű első részének bemutatóját. Beszélt arról a tapasztalatáról, hogy még mindig nem könnyű Antall József személyét megidézni, még mindig bizonyos körökben nem ildomos róla beszélni, sok nemes – és nemtelen – ellenfele nem vállalta a filmben való megszólalást. De még harcostársai közül sem. Ez az első rész a fiatalembert, a tanítványai által kürülrajongott tanárt, a fiatal családapát állítja a középpontba. Ott fejeződik be, ahol Antall József megérkezik új munkahelyére, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba.
A film valóban ragyogó filmtechnikai eszközökkel, pergően sodró visszaemlékezésekkel tudja elérni a hatását: nem lankadó figyelemmel, szinte lélegzetvisszafojtva szegeződtünk a vászonra.
A szünet után dr. Oberfrank Ferenc (OF), a Diákszövetség volt elnöke, az Antall-kormány külügyminisztériumi kabinetfőnöke és az est fő moderátora indította a beszélgetést vendégünkkel, dr. Jeszenszky Géza (JG) volt külügyminiszter és nagykövet úrral. Hangsúlyozta, hogy a hosszabb történelmi távlat hiányában is bizton állítható, kiemelkedő kincse a magyarságnak Antall József, akit – ha mi utódok elvégezzük ezen a téren a feladatainkat –, nagy nemzeti személyiségeink, nemzetközi távlatban pedig egy de Gasperi, Schumann, Adenauer mellé lehet állítani. Négy kérdés köré csoportosította az emlékezést.
- OF: Mik azok a mozzanatok Antall József politikai szerepvállalását megelőző életéből, amiről a film is szólt, a közösség és a nemzet számára a legfontosabbak, és a figyelmünket legjobban kiérdemlik?
JG: Mint Antall József diákja emlékezett vissza egykori osztályfőnökére, akinek imponáló tudása, amit mindig meg akart osztani diákjaival, nagy hatással volt mindannyiukra. Történelmi szakkörére 90-en iratkoztak be, s Antall mindenkinek saját feladatot osztott, amelynek kidolgozásához sokszor saját értékes könyveit is kölcsönadta. 1956 meghatározó élmény volt mind a tanárnak, mind a diákoknak, az elbukás traumája sokáig kísérte életüket. Ugyan soha nem lázított, de midnenki számára egyértelmű volt az álláspontja: túl kell élni a diktatúrát, s az el nem vehető tudás gyarapításával kell felkészülni a történelem hozta helyzetekre. Másokkal ellentétben igenis azt gondolja, hogy korábban, gyerekként valószínűleg készült miniszterelnöknek.
- OF: Miben foglalható össze Antall József politikai életműve, mik ezek legfontosabb üzenetei, értékei?
JG: A kérdésre már számos válasz született (pl. A politikus Antall József c. könyv), de legjobb, ha minél többet olvassuk őt magát: parlamenti beszédeit, interjúit, politikai tanulmányait (itt utalt a Modell és valóság c. kétkötetes műre). Antall József az angolszász plurális parlamenti demokráciát tekintette példaképének, erős kormányt akart a magyar szabadelvű, demokrata és keresztény tradíciókat képviselő kormánypárti koalícióval, és erős ellenzéket is kívánt, a „fékek és ellensúlyok” rendszerének elve alapján. Kereste a kompromiusszumokat, de soha nem megalkuvás árán. A jövőbe tekintve kereste az ország helyét az európai térben és az atlanti közösségben. Vallotta, hogy a külvilág megbecsülésére szükség van, s ehhez barátok kellenek. Így irányította az orosz kapcsolatokat is. A belpolitikában pedig a sajtószabadság feltétlen híveként a médiában a politikai közgondolkodás jó értelemben vett befolyásolásának eszközét látta. Így szenvedte el a vele többnyire ellenséges sajtó támadásait.
- OF: Antall József életművének utóélete iránt érdeklődött: miként értelmezték működését, honnan a zavar, az elhallgatás, van-e kisajátítási kísérlet ezzel kapcsolatban?
JG: Erre a kérdésre a legnehezebb a válasz, mert nehéz közös nevezőt megállapítani. A halála pillanatában érzett megrendülés sokakban, akik korábban elhitték az őt ért rágalmakat, felismerést hozott nagyságát illetően, őszintén vagy kevésbé őszintén több lett a tisztelője. De igaz az, amit maga a miniszterelnök is idézett Szabó Dezsőtől: „a költő sírján dudva és barátok teremnek”. A legszomorúbb az, ami a pártjában, az MDF-ben történt, már életében megjelentek a Petúrok, a Tiborcok és a cselszövő Biberachok is. Halála után is sokan fordultak ellene párttársai közül. Ma a hivatalos megemlékezések szintjén nincsen baj, kár viszont, hogy kevesen veszik kezükbe írásait, olvassák a mának is szóló szavait. Dacára annak, hogy olyan szervezetek működnek, mint a fiatalabb generáció által alapított Antall József Politikai Kör vagy az Antall József Baráti Társaság.
Antall Jószef tragikuma a betegsége: a sorstól kapott egy lehetőséget, amit olyan rövid idő múlva visszavett tőle a végzet. Ha módja lett volna folytatni a nemzetnevelő, -építő tevékenységét, az ország most máshol tartana.
- TB: A jövőbe tekintés megalapozásaként megkerülhetetlen a kérdés: vannak-e válaszok a kritikákra? Igazak-e a naivitásáról szóló vélemények, ha igen, hogyan építhető erre sikeres jövő?
JG: Antall József nem volt sem naiv, sem cinikus ember, mindenkivel jóhiszeműen bánt, hitt abban, hogy az emberek meggyőzhetők, még az ellenfelekből is ki lehet hozni a jót. Ami a legsúlyosabb vádat illeti, ti. az ígért „tavaszi nagytakarítás”, a lusztráció elmaradását, ő úgy látja, hogy az országban senki nem akart polgárháborút, a legfőbb bűnösök már halottak voltak, az előző garnitúra békésen adta át hatalmat, s Antall ezért köszönetet is mondott nekik.
- TB: A film befejezése kínálja a zárókérdést. Antall azzal búcsúzott diákjaitól, hogy legyenek „jó magyarok”. Ha visszakérdeztek volna, vajon mi lett volna a kifejtés?
JG: Ez az oszályban beszervezett ügynök jelentéséből kiderül. A fiúk megértették azt, hogy Antall tanár úr azt üzente nekik, legyenek készek arra, hogy a hazát szolgálni lehet és kell is, nem fegyverrel, hanem a 15 milliós nemzet iránti elkötelezettséggel, önzetlenül. Ezt nem cáfolja azt tény, hogy a gazdaságot az érdek mozgatja, de a sok egyéni érdek összefogásával igenis lehet a közjót szolgálni. Ehhez nevelt ő mindenkit gondolkodásra és felelős döntésre.
Ezután a hallgatóság köréből hangzottak el kérdések. Elsőként dr. Martonyi János, az Antall-kormány közigazgatási államtitkára, majd az Orbán-kormányok külügyminiszere szólt hozzá. Felidézte, hogy a Kolozsvárról menekült családját egzisztenciális nehézségei között idősebb Antall József segítette álláshoz jutni. Meggyőződése, hogy az Antall-kormány alatt hozott külpolitikai döntések később is helyesnek bizonyultak. Mint külügyminiszter pedig később nyilvánosan is többször leszögezte, hogy az antalli külpolitika elveit kívánja folytatni és megvalósítani.
A többi hozzászólás többek között a jóvátétel kérdését vetette fel, illetve utaltak arra, hogy 1993 óta bekövetkezett fordulatok viágunkban és életmódunkban vajon miként hatottak volna és milyen válaszokat ébresztettek volna Antall József miniszterelnök úrban.
Végezetül Antall Klára asszony mondott köszönetet a Piarista Diákszövetségnek, amely özvegységében felkarolta, és annyi őszinte szeretettel vette és veszi körül.
A mintegy 3 órás rendezvény ezzel még nem fejeződött be, a résztvevők szendvics, sütemény, bor mellett folytatták az Aulában a baráti együttlétet, beszélgetést.
A szervezők azzal a jó érzéssel térhettek haza, hogy valamennyi megjelent kinyilvánította: feltétlenül és nagy-nagy várakozással néznek a 2., majd a 3. részeket bemutató-elemző további Szalonok elébe. Így legyen!
Várgedő Tamás
