Az idei évben a szokásoktól eltérően nem a történelmi városok, templomok és legendás várkastélyok álltak a program középpontjában, hanem maga a történelmet hordozó erdélyi táj. „Hegytetők és szorosok a Székelyföld szívében” címmel hirdette meg a Piartour a kirándulását, amelyen az utóbbi évekhez képest többen vettek részt, majdnem megtöltve a 49 személyes, immár szívünkhöz nőtt Mercedes Benke-buszunkat.
S valóban, noha néhány templom megtekintése – így a soha eléggé nem csodálható csíkrákosi is –, most is belefért az időnkbe, s először láthattuk a csíkszeredai Mikó-várban székelő Csíki Székely Múzeum léleküdítő kiállítását, vagy a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum és Babamúzeum egyedülálló gyűjteményét, hegygerinceken, pihentető hegytetőkön, tavak mentén, szorosokban vitt végig az utunk. Még felsorolni is hosszú: Gyilkos-tó, Békás-szoros – itt gyalog haladtunk végig majdnem a teljes szoroson az Oltárkő mellett –, Békás-tó, Gyimes-szoros, Nyerges-tető, Szent Anna tó, Libán-tető, Madarasi Hargita, s közben az erdélyi történelem fájdalmas és hősiességében felemelő helyein emlékeztünk és hajtottunk fejet az elődök helytállása előtt. Gondolok a Nyerges-tetőn végsőkig kitartó 48/49-es vitézekre, Madefalva „csakazértis” hőseire, de a Gyimesbükkön a kálvária-menetelésüket Sebő Ödön vezetésével megkezdő „halálra ítélt zászlóaljra” is. Sajnáltuk, hogy itt, a 90 éve felett járó Billibók bácsi, vasúti múzeumalapító gyengélkedése miatt nem tudtunk bemenni a Magyar Királyság utolsó keleti vasúti őrházában berendezett vasúttörténeti kiállításhoz.
Mindenhová felmásztunk, életkorunkat meghazudtolva, ahova út vezetett. S a túra egyik legnagyobb élménye is ilyen gyalogláshoz kapcsolódott: traktoros vontatóval kezdve, az utolsó 200 méteres szintkülönbséget már gyalog megtéve jutottunk fel a Madarasai Hargita kopjaerdőtől borította gerinctetejére. A Szózat éneklése közben természetes módon elérzékenyültünk.
Szerencsénkre, élő medvével nem kereszteztük sehol sem utunkat, csak frissen otthagyott nyomaival találkoztunk bőven.
A túra záróaktusa a Királyhágón rendezett „szíveslátás” volt, ahol mindnyájan úgy dúskáltunk az erdélyi föld termette javakban, mintha hat napon keresztül koplalásra lettünk volna ítélve.
Szép volt, maradandó emlék lesz.
Várgedő Tamás
