Bozók Ferenc piarista atyával lényegében a véletlen hozott össze. Budapesten, a Piarista Gimnáziumban, a Piarista Szalon egyik rendezvényén, a Sík Sándor összegyűjtött színműveit tartalmazó gyűjtemény szerkesztőjeként (Koltai András mellett) hallhattuk csendes, szerény hozzászólásait, valamint a kérdésekre adott frappáns válaszait. Bevallom, szerénységet sugárzó lénye már akkor megragadott, és a rendezvény végeztével sikerült is vele beszélgetnem – ami valódi élményszámba ment, s egyben barátságunk kiindulópontjává vált.
– Nagy fába vágtam a fejszémet, amikor az interjú készítésére vállalkoztam. De miért? Mert – számomra korábban ismeretlen (sőt, még csak nem is sejtett) –imponáló irodalmi és költői életművel rendelkezel, amelynek bőségében alig tudok eligazodni, így kérdéseim talán olykor sután hangzanak majd. Mielőtt azonban a költészetedről beszélnénk, előbb rólad, a piarista pappá válásodról kérdeznélek. Hogyan és miért választottad a papi hivatást? És miért éppen a piarista rendet?
Akkor fordultam a vallás és a papi hivatás lehetősége, gondolata felé, amikor a többi ember éppenséggel el szokott fordulni tőle: tizenhat esztendős kamaszként. Előrebocsátom, hogy nem jártam piarista gimnáziumba és nem lebegtek személyesen ismert papi példaképek sem előttem. Szülővárosomban, Gyöngyösön érettségiztem egy szakközépiskolában. Egyik osztálytársammal sokat beszélgettünk a vallásról, zenéről, irodalomról, szinte mindenről. Egyszer a „mindenféle vallásos könyvek” között kezembe akadt Puskely Mária Szerzetesek című könyve és abból tudtam meg, hogy vannak piaristák. Engem a papság és a magyar – történelem szakok egyaránt vonzottak. Olvastam ebben a könyvben, hogy a piaristák papok és tanárok is, tehát egyik jövőtervemről sem kellene lemondanom, ha őket választanám. Ráadásul a Puskely-könyvben szerepelt a rend rövid történeti bemutatása és aktuális magyarországi jelenléte után a piaristák pesti telefonszáma is. Ezt a telefonszámot kamaszos vakmerőséggel felhívtuk az osztálytársammal és azonnal az akkori tartományfőnököt, Jelenits Istvánt kapcsolta a Mikszáth téri piarista rendház és gimnázium portása. Jelenits István felkért, hogy időnként látogassak fel a piaristákhoz nyílt napokra. Megengedték, hogy néhány tanórára is benézzek. Különleges élmény volt, amint egy reverendás pap éppen az evolúciót tanította a gimiseknek. Voltak közös programok a kalazantinerekkel (szerzetesnövendékekkel) és közben jártam a saját gyöngyösi iskolámat. Aztán érettségi után mégsem lettem piarista. Elvégeztem Egerben a magyar – történelem szakot, tanítottam Gyöngyöspatán egy általános iskolában, de a papság gondolata nem hagyott nyugodni, így már majdnem harminc esztendős voltam, amikor jelentkezni mertem a piarista rendbe. Azóta, vagyis 2003 augusztusától tagja vagyok a rendnek.
– Szüleid, az otthoni légkör vallásos volt?
Nagymamám és édesanyám jártak templomba, édesapám pedig az én papi hivatásommal ismerkedve, barátkozva kezdett ismerkedni, barátkozni a hittel is. Amikor szüleim meghaltak, akkor éreztem először húsbavágóan, hogy milyen az az igazi papi magány, amikor hirtelen felnőtt leszel és „kettesben maradsz Istennel”. Nagy feladat ehhez felnőtt, érett módon, immár földi szülők nélkül viszonyulni. Akiknek nincsenek szülei, azok egzisztenciálisan különböznek azoktól, akiknek szüleik még élnek. Akinek nincsenek szülei, annak már „sosem lesz kerek ez a földi élet”.
– Gyermekkorodban mikor kezdtél „írogatni”? Milyenek voltak az első verseid, próbálkozásaid? Kis esszéket is már korán írtál?
- Első verseimet már általános iskola alsó tagozatban megírtam, de szóra sem érdemes, olcsó ragrímekkel megoldott gyenge kis Weöres Sándor - vagy Nemes Nagy Ágnes - gyerekvers - utánérzések voltak. A hangzó versek ritmusa, dallama viszont már azelőtt elvarázsolt, mielőtt az elemi iskolában megtanultam volna az ábécét. Emlékszem, már óvodában felfigyeltem olyan Weöres Sándor – sorokra, mint például: „Éj mélyből fölzengő csing-ling-ling száncsengő”, vagy „Fut, robog a kicsi kocsi, rajta ül a Haragosi” és sorolhatnám a többit. Esszéket gyerekként nyilván még nem írtam, de középiskolai magyartanárom, Buda Imre dolgozataim stílusát mindig dicsérte és magyarból elnöki dicsérettel érettségiztem. Első esszéim már felnőttként, a Keresztény Élet hetilapban jelentek meg, 1997-ben. Első komolyabban vehető irodalmi jellegű esszém pedig egészen későn, 2006-ban, a Lyukasóra folyóiratban látott napvilágot.
– Költői vénádat ismerve szinte magától értetődő, hogy magyar szakos tanár szerettél volna lenni. Gondolom, nagy élményt jelentett számodra az irodalom magas szintű tanulása.
- Ki merem jelenteni, hogy életem legboldogabb évei az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola (ma már egyetem) esztendei voltak, amikor olyan tömény mennyiségű szépirodalmat olvastattak velünk, amennyi csak „belénk fért” és nagyon hálás vagyok, hogy olyan műveket is számonkértek, melyek olvasására külső kényszer nélkül nem szánnám rá magam. Hisz ez a rengeteg kötelező irodalom kapcsolatba hozott a magyar – és világirodalom klasszikus remekműveivel és ezért csak hálás lehetek a kollokviumok és szigorlatok szigorának.
– Az egri tanulmányaid alatt sem hagytad abba a versírást, vagy a tanulás annyira lekötött, hogy erre alig jutott idő?
- Annyira kitöltött a rengeteg kötelező szépirodalom, nem is szólva a történelemhez és a nyelvészethez kapcsolódó kötelező olvasmányok tömegéről, hogy eszembe se jutott valamit saját szívemből és eszemből alkotni is. Néhány verset mégis írtam, ezek megjelentek a főiskolai lapban, a Líceumi Palettában és Ködöböcz Gábor professzorom ezek közül egyikkel megkínálta a PoLíSz (Politika, Líra, Széppróza) folyóiratot. Megszólított a folyosón és megkérdezte: - Ferikém nem baj, ha elviszem egyik versedet a PoLíSz folyóiratnak? Mit tudtam én mi az, azt hittem valami rendőrségi újság. Csak évekre rá tudtam meg, hogy az a versem abban a lapban meg is jelent.
– Végül piarista pap lettél. Hol kezdtél tanítani?
- A piarista rend magyarországi iskolái közül Szegedet kivéve mindenhol tanítottam. Két helyen (Gödön és Nagykanizsán) csupán egy tanévet, a többi helyen (Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Vác, minimum négy esztendőt. Budapesten jelenleg nem tanítok, hanem a rendi levéltárban dolgozom és az iskolai kápolnáért felelek.
– Az irodalomtanítás során – gondolom – sikerült tanítványaidba is beoltanod a versek szeretetét. Tudták-e rólad, hogy tanáruk egy ismert költő, számos megjelent verskötettel?
- Diákjaimnak sosem mondtam el, hogy írok, de olyan időnként előfordult, hogy egyik – másik író – olvasó találkozómon vagy könyvbemutatómon egyik – másik diákom vagy volt diákom megjelent, vagy behozták az iskolába dedikálni valamelyik könyvemet. De azt hiszem, volt diákjaimnak jelentős része még ma sem tud az irodalmi munkáimról.
– És ha már a költészetnél tartunk: kérlek, sorold fel megjelent könyveidet. Tudom, hosszú lesz… vágj bele!
Szélkutya: Esszék és versek. Budapest: 2007. = Z-füzetek,
Tükörkrisztus: Szépirodalmi esszék. Budapest: Littera Nova. 2009. = Metaphysica et poetica,
Rubinpirosat visz a nyárba: Félszáz vers. Budapest: Hét Krajcár. 2010.
Azúrtemető: Versek és esszék. Budapest. 2010. = Z könyvek,
Szilveszteri gótika: Válogatott és új versek és esszék. Kecskemét: Farkas Galéria Bt. 2011. = Porta könyvek,
Kortársalgó: Beszélgetések XXI. századi magyar költőkkel. Budapest: Hét Krajcár. 2013.
Költői Budapest, Budapest költői. Szerk. Bozók Ferenc. Lakitelek: Antológia. 2013.
Magán(y)lexikon. Százhalombatta: Üveghegy. 2014.
Holt költők társtalansága: Versek. Lakitelek: Antológia. 2015.
Tükörtenger: Versek folyóiratokból. Göd: Rézbong. 2015.
Szárnyas idők…: Esszék a magyar- és a világirodalomból. Miskolc: Felsőmagyarország. 2016.
Nagyvilági esszék: Esszék, tanulmányok a világirodalomból. Százhalombatta: Üveghegy. 2018.
Magyar költők Jézusa: Meditációk 20. századi magyar költők Jézus-verseiről. Százhalombatta: Üveghegy. 2019.
Félszáz (50 év - 50 vers): Versek folyóiratokból. Százhalombatta: Üveghegy. 2023.
Ezeken kívül megközelítőleg húsz könyvnek voltam szerkesztője vagy lektora, köztük a legtöbb munkát talán a nemrég megjelent, háromkötetes Sík Sándor összegyűjtött színműveinek kiadványaiba fektettem.
– Mint író, költő, milyen irodalmi körnek, egyesületnek vagy tagja?
- Egyiknek sem. Korábban tagja voltam a Magyar Írók Egyesületének és a Fiatal Írók Szövetségének. De előbbi (a régi Írókamara) Mészöly Dezső és Gyurkovics Tibor halála után lassan maga is kihalt, a Fiatal Írók Szövetségéből pedig kiöregedtem, így voltaképpen jelenleg nem vagyok tagja semmilyen írószövetségnek vagy egyesületnek, csoportosulásnak. Többkötetes kötetlen vagyok. Ez „a kötetlenség és szabadság enyhe mámora” mellett azzal a hátránnyal is jár, hogy nem ülök ott azoknál az asztaloknál sem, ahol a díjakat osztogatják és az én nevemet senki sem súgja senki fülébe. Éppen ezért igazi csoda, hogy idén megkapom Bálint napján (február 14-én) életem első, igen rangos irodalmi díját, a Balassi Bálint – emlékkardot. Hála és köszönet a kuratóriumnak, amiért eszükbe jutottam.
– Verseket vagy esszéket szeretsz jobban írni?
- Verseket sem előre eltervezett módon, sem felkérésre nem tudok írni. Csupán ihlet-szerűen. Ezért előfordul, hogy évekig nem jelenik meg versem, aztán egy nyáron megragadják a grabancomat a múzsák és születik egy vézna kötetre való. Esszéimről azt kell mondanom, hogy azokat „olvasva írom”. Ez az „olvasva írás” azt jelenti, hogy aktuálisan egy irodalmi téma, mű vagy szerző intenzíven foglalkoztat, abba elkezdek mélyülni és a sok gondolkodás és gyűjtőmunka végén összeáll vagy egy esszé, vagy ritkábban egy szaktanulmány.
– Mi az oka annak, hogy könyveid megjelenése általában az Ünnepi Könyvhetekhez kötődik? Tudatos „időzítés” volt ez, vagy inkább ez az alkalom kínálta fel a lehetőséget?
- Ez nem törvényszerű, de praktikus. Esetenként azért van így, mert a kiadók a könyvhétre szeretik időzíteni és bemutatni újabb portékáikat, olyankor nagyobb a könyvekre eső figyelem. Bekerülnek a könyvújdonságok a könyvheti katalógusba. Az önmagukra adó könyvtárak is éberek ilyenkor és az NKA pályázati támogatások is nagyrészt a könyvheti megjelenésekhez igazodnak.
– 2023-ban, 50. születésnapodra jelent meg Félszáz című versköteted, amelyben –stílszerűen ragaszkodva az 50-es számhoz – ötven versedet közölted. Ezek közül melyik áll(t) a szívedhez a legközelebb?
- A Félszáz – kötet nem korábbi kötetekből, hanem folyóiratokból szemlézi a java termést, vagy legalábbis amit én itt és most, pillanatnyilag annak gondolok. Ezek között nem szeretnék rangsort állítani, de talán nem véletlen, hogy éppen ezt az ötvenet válogattam be ebbe az évfordulós kis könyvecskébe. Az utóbbi időben két versem nagyobb fókuszt kapott, a Nyárszonett című versem azért, mert Lukács Sándor színművész mondta hanghordozóra, a másik a Kísértetek című versem, melyet a nemrég elhunyt Kálloy Molnár Péter szavalt. Mindkét vers hallgatható ezeknek a nagy színészeknek az előadásában a youtube-csatornán is.
– Ha engem kérdezel, számomra a Rubinpirosat visz a nyárba című rövid versed a legkedvesebb. Tömör, lelket mélyen megérintő gondolatok jellemzik, a negyedik sora pedig méltó befejezés:„lágy hantok alatt tekerészget az Isten”.
– A te szívedhez is közel áll ez a rövid versed?
- Talán nem véletlen, hogy ez a versem egyik kötetem címe lett. Igen, Isten a nagy kertész, aki nyáron gyümölcsökkel és tarkabarka növényekkel megszínezi, majd ősszel Kosztolányival szólva „smaragd szőlővel és jáspisfényű körtékkel” megédesíti az egyébként nem mindig édes és nem mindig könnyű életünket. Az általad idézett utolsó sor arra utal, hogy Isten a hantok alatti „tekerészgetésével” a növények gyökereit rendezgeti a föld alatt, és ugyanitt feltámadásunkat is tervezi, azon is munkálkodik.
– Verseid egy részét olvasva az ember hajlamos azt gondolni, hogy nem egy pap írta őket, hiszen nem kimondottan vallásos versek. Valóban így van?
- Nyilván a vers nem prédikáció és nem lelkigyakorlatos szöveg. Nagy a baj, ha az akar lenni. Ettől függetlenül minden vers képes adni transzcendentális élményt és üzenetet. Verseim jelentős része valóban nem direkt módon vallásos. Inkább úgy fogalmaznék, hogy minden versemet meglegyinti az isteni kegyelem és a Lélek, de talán csak éppen oly tapintatosan, olyan diszkréten, mint ahogy a kis fecske belekap szárnyacskájával a nyári tóba, de aztán tovább is repül. Ars Poeticám az, hogy a hitetlenek számára nincsenek csodák, a hívők számára viszont minden csoda. Így például „Istenélmény” egy málna vagy cseresznye íze vagy a darvak röpte szabályos V–alakban.
– Egyszer úgy nyilatkoztál, hogy „a vers nem a prédikáció meghosszabbított karja”. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – prédikációidba gyakran beépítesz verseket? Ismerve szerénységedet, félő, hogy a tieid közül alig…
- Prédikációban saját verssel nem szerénytelenkedek elő, de a világirodalom mindig gazdagon kínálja magát, szinte minden evangéliumi vagy más bibliai textushoz. De nyilván nem zsúfolom tele a prédikációimat irodalmi idézetekkel, csak ha adekvát módon erősíti vagy támogatja, igazolja a mondanivalót, üzenetet, vagy adott ünnepet.
– Azt is olvastam rólad, hogy a papságot, a szerzetességet és a tanárságot tekinted hivatásodnak, az irodalmi tevékenységet pedig „erős hobbinak”. Ilyen gazdag költői múlttal és istenadta tehetséggel még mindig „csak” hobbinak tartod a költészetet, vagy az már előrébb lépett az értékítéletedben?
- Nehezen mondja ki az ember magáról, hogy költő. Erről döntsön a nem mindig hálás utókor. Ezért az óvatos „hobby”- kifejezés. A versírás nem a szakmám és nem is járok a versgyárba dolgozni naponta. Benjámin Lászlónak A szakma című versében a költő kislánya felszólítja, hogy menjen a gyárba, és gyártson verseket: „Így képzeli Judit a gyárakat / Sok ember ül ott, görnyed a papír / fölött s reggeltől estig verset ír.” De arra törekszem, hogy a verstani alapokkal felvértezve írjak verseket és erre pályatársaimat is bátorítanám. Ne spóroljuk meg a szakmai részt, a verstant se.
– Jelenleg a Piarista Levéltárban tevékenykedsz – ahol is most beszélgetünk –, a levéltári munkád mellett milyen egyéb (papi) tevékenységeket folytatsz?
- Én vezetem az iskolai kápolnát, nekem kell rögzítenem, átlátnom és ellenőriznem a kápolna igen gazdag eseményeit, szertartásait, programjait, valamint minden infrastrukturális részéről nekem kell gondoskodnom. Emellett a piarista és patronás diákokat gyóntatom, továbbá több helyen lelkipásztorkodom Budapesten.
– Szívem szerint még számos kérdést feltennék, főként a sokunk által kevéssé ismert, ám irodalmi, „szakmai” berkekben nagyra értékelt költői tevékenységedről és további céljaidról. Most azonban csak az utóbbiról, terveidről kérdezlek.
Legújabb tervem egy tisztán limerick-versekből álló vékony kis kötet. Minden kis limerick, bökvers egy-egy klasszikus író vagy költő paródiája. Ezek a limerickek irodalmi feladványokként hétről hétre már most, megszületésükkel szinkronban elhangzanak az egri Szent István Rádió betelefonálós irodalmi játékában. A címe az lesz, hogy Ne vágj hozzám nikkelszamovárt. – Íróparódiák limerickben.
------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bevallom, beszélgetésünk számomra nagy élményt jelentett, és biztos vagyok benne, hogy azt olvasva öregdiáktársaim számára is az lesz. Köszönöm a beszélgetést, és köszönöm a – köztünk lévő nagy korkülönbség ellenére – barátságodat, amelyet költeményeiddel együtt ugyanúgy nagyra értékelek.
Dr. Kölcsei Tamás